A címben is látható magyarosított kifejezést elég nehéz lenne átadni drága anyanyelvünkön, főként amerikai sportok háza táján szokták használni, amikor véget ér a hivatalos szezon és elkezdődik a nyári szünet/felkészülés a csapatoknál. Persze vannak olyan együttesek akik korábban elbúcsúznak, erre is van egy remek, angol, magyarul elég nehezen lefordítható szókapcsolat, ami a "gone fishing". Vagyis elmenni horgászni, ha mindenképpen izzadságszagúak akarnánk lenni.
A lényeg 'mi lényeg, és amiért ez a bejegyzés is született, hogy az NBA, vagyis az észak-amerikai profi kosárlabdaliga végeztével, minden számomra fontos bajnokság elment nyári álmát aludni. Persze a baseball szerelmesei, meg a lacrosse-fanok most bizonyára máglyán égetnének, de számomra az a két sport nem annyira érdekfeszítő, hogy rendszeresen kövessem az amerikai történéseiket.
A kosárbajnokságot egyébként a Miami Heat csapata nyerte a San Antonio Spurs ellen, fantasztikus, hét meccses sorozat végén. A döntő legjobb játékosa az a LeBron James lett, aki ezzel két olyan, egymást követő szezont tudhat a magáénak, melyben megnyerte a szezon és a döntő legértékesebb pattogtatójának járó díjat, ezekkel együtt pedig még a bajnoki címet is bezsebelte. Innen a magyarországi ezer fokból gratulálunk a Miami ezer fokában ünneplő Jamesnek és csapatának!
Ezzel kínkeserves időszak következik az én, és még sok más sportrajongó életében, hiszen egészen októberig kell várni a következő szezonkezdetig. Addig lehet követni a nyári liga eseményeit, amiről elmondható hogy nem valami izgalmas, cserébe viszont értelme sincs igazán, attól eltekintve persze, hogy a nyáron inkább füvezéssel és bulizással foglalkozó kosarasokat inkább a játékra kényszerítse.
Az NFL, vagyis az amerikai foci legfontosabb bajnoksága háza táján viszont hamarosan felpörögnek az események, ott legalább valamivel izgibb követni az edzőtáborok, edzőmeccsek eseményeit. Mondjuk szívrohamtól azért nem kell tartanunk.
2013. június 21.
2013. június 20.
Whatever
Arról szeretnék most nektek írni kedves olvasóim, hogy miért jó, illetve miért van értelme írni. Lehet volt már szó erről a blogban, de nem emlékszem rá, és nincs kedvem (meg technikám) visszakeresni.
Maga az ötlet annak kapcsán pattant ki az agyamból, hogy úgy érzem, mostanában nagyon elhanyagoltam ezt az időtöltési formát, pedig korábban rengeteg szórakozást, kellemes percet okozott nekem. Ha mégsem volt túl pozitív élmény, akkor is jó lehetőség volt arra, hogy elmélyüljek saját magamban és gondolataimban, érzelmi világomban. Ha pedig még erről sem igen lehetett beszélni, akkor is jó volt gyakorlásnak, ha már úgyis valamilyen úton-módon írással szeretnék, szerettem volna(?) foglalkozni.
Az írás adott esetben igazi zászlós hajója lehet az eszképizmusnak, mely annak ellenére, hogy a blogger bejegyzés szerkesztője aláhúzza, egy létező szó. A fogalom lényege, hogy az adott páciens "elmenekül" (escape az angolban) a valóság elől, vagy legalábbis megpróbál.
A törekvés persze sokféleképpen megvalósulhat, de azt bizonyára senki sem firtatja, hogy a különböző művészeti ágak jelentik a legbiztosabb "kiutat", hiszen alapjuk a képzelőerőben található. Az eszképista mozgalmaz, irányok közé tartozik az írás is, léteznek konkrétan eszképistának nevezett alkotók és alkotások is.
Persze mint minden, alapvetően kellemes és hasznos dolgot, ezt is túlzásba lehet vinni. Nem lehet örökké menekülni, és eljön majd az a pillanat, amikor az embernek kénytelen-kelletlen szembe kell néznie a társadalommal, a közvetlen és tágabb környezetével, és úgy általában a valóság problémáival. Nem lehet örökké beburkolózni egy álomvilág alkotta paplanba, nem lehet a végtelenig megalkotott karakterek válságaira fókuszálni.
A komoly képzelőerő kincs, de mint az utóbbi dolognál, a képzelőerőnél is az a lényeg, hogy mire használjuk fel. Segíthet problémáink megoldásában, és azt hiszem, erre az alkalmazási módjára kell igazán törekednünk.
Maga az ötlet annak kapcsán pattant ki az agyamból, hogy úgy érzem, mostanában nagyon elhanyagoltam ezt az időtöltési formát, pedig korábban rengeteg szórakozást, kellemes percet okozott nekem. Ha mégsem volt túl pozitív élmény, akkor is jó lehetőség volt arra, hogy elmélyüljek saját magamban és gondolataimban, érzelmi világomban. Ha pedig még erről sem igen lehetett beszélni, akkor is jó volt gyakorlásnak, ha már úgyis valamilyen úton-módon írással szeretnék, szerettem volna(?) foglalkozni.
Az írás adott esetben igazi zászlós hajója lehet az eszképizmusnak, mely annak ellenére, hogy a blogger bejegyzés szerkesztője aláhúzza, egy létező szó. A fogalom lényege, hogy az adott páciens "elmenekül" (escape az angolban) a valóság elől, vagy legalábbis megpróbál.
A törekvés persze sokféleképpen megvalósulhat, de azt bizonyára senki sem firtatja, hogy a különböző művészeti ágak jelentik a legbiztosabb "kiutat", hiszen alapjuk a képzelőerőben található. Az eszképista mozgalmaz, irányok közé tartozik az írás is, léteznek konkrétan eszképistának nevezett alkotók és alkotások is.
Persze mint minden, alapvetően kellemes és hasznos dolgot, ezt is túlzásba lehet vinni. Nem lehet örökké menekülni, és eljön majd az a pillanat, amikor az embernek kénytelen-kelletlen szembe kell néznie a társadalommal, a közvetlen és tágabb környezetével, és úgy általában a valóság problémáival. Nem lehet örökké beburkolózni egy álomvilág alkotta paplanba, nem lehet a végtelenig megalkotott karakterek válságaira fókuszálni.
A komoly képzelőerő kincs, de mint az utóbbi dolognál, a képzelőerőnél is az a lényeg, hogy mire használjuk fel. Segíthet problémáink megoldásában, és azt hiszem, erre az alkalmazási módjára kell igazán törekednünk.
2013. június 2.
Néha magamba is nézek
itt leginkább az a lírikus,
ha a halk, belső hangon kívül,
nem honol más, csak a síri kuss,
itt magány-szürkét kapsz csak színül,
míg a vén alma fán egy rím ül,
tőle zeng megbánás virtus,
csak távolságot kapott szívül,
gyalogszerrel, így idillikus,
magamba szállva, távolodom,
és ha egy mélyebb pontra érek,
hát azt gondolom rémálmodom,
és a bús emlékek csak képek,
de nem áll módomban álmodni,
nem segít már más, csak pár holmi
holmi, végtelenig számolni,
ágy, fal, rajta kopottas tények,
hát engedj el engem kis hazám,
házam nem vagy, nem tehetek róla,
hogy nem kötődöm, csak ily lazán,
s nem állok meg közös szóra,
nem is fogok már soha talán,
hagyom a nemértés asztalán,
a meget, kérlek, eressz engem,
had lássam egyszer a kék eget
még utoljára ez életben.
ha a halk, belső hangon kívül,
nem honol más, csak a síri kuss,
itt magány-szürkét kapsz csak színül,
míg a vén alma fán egy rím ül,
tőle zeng megbánás virtus,
csak távolságot kapott szívül,
gyalogszerrel, így idillikus,
magamba szállva, távolodom,
és ha egy mélyebb pontra érek,
hát azt gondolom rémálmodom,
és a bús emlékek csak képek,
de nem áll módomban álmodni,
nem segít már más, csak pár holmi
holmi, végtelenig számolni,
ágy, fal, rajta kopottas tények,
hát engedj el engem kis hazám,
házam nem vagy, nem tehetek róla,
hogy nem kötődöm, csak ily lazán,
s nem állok meg közös szóra,
nem is fogok már soha talán,
hagyom a nemértés asztalán,
a meget, kérlek, eressz engem,
had lássam egyszer a kék eget
még utoljára ez életben.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)