Arról szeretnék most nektek írni kedves olvasóim, hogy miért jó, illetve miért van értelme írni. Lehet volt már szó erről a blogban, de nem emlékszem rá, és nincs kedvem (meg technikám) visszakeresni.
Maga az ötlet annak kapcsán pattant ki az agyamból, hogy úgy érzem, mostanában nagyon elhanyagoltam ezt az időtöltési formát, pedig korábban rengeteg szórakozást, kellemes percet okozott nekem. Ha mégsem volt túl pozitív élmény, akkor is jó lehetőség volt arra, hogy elmélyüljek saját magamban és gondolataimban, érzelmi világomban. Ha pedig még erről sem igen lehetett beszélni, akkor is jó volt gyakorlásnak, ha már úgyis valamilyen úton-módon írással szeretnék, szerettem volna(?) foglalkozni.
Az írás adott esetben igazi zászlós hajója lehet az eszképizmusnak, mely annak ellenére, hogy a blogger bejegyzés szerkesztője aláhúzza, egy létező szó. A fogalom lényege, hogy az adott páciens "elmenekül" (escape az angolban) a valóság elől, vagy legalábbis megpróbál.
A törekvés persze sokféleképpen megvalósulhat, de azt bizonyára senki sem firtatja, hogy a különböző művészeti ágak jelentik a legbiztosabb "kiutat", hiszen alapjuk a képzelőerőben található. Az eszképista mozgalmaz, irányok közé tartozik az írás is, léteznek konkrétan eszképistának nevezett alkotók és alkotások is.
Persze mint minden, alapvetően kellemes és hasznos dolgot, ezt is túlzásba lehet vinni. Nem lehet örökké menekülni, és eljön majd az a pillanat, amikor az embernek kénytelen-kelletlen szembe kell néznie a társadalommal, a közvetlen és tágabb környezetével, és úgy általában a valóság problémáival. Nem lehet örökké beburkolózni egy álomvilág alkotta paplanba, nem lehet a végtelenig megalkotott karakterek válságaira fókuszálni.
A komoly képzelőerő kincs, de mint az utóbbi dolognál, a képzelőerőnél is az a lényeg, hogy mire használjuk fel. Segíthet problémáink megoldásában, és azt hiszem, erre az alkalmazási módjára kell igazán törekednünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése