Vége lesz, és te itt maradsz...

Nekem azt jelenti, mint egy szép nyárnak a vége, amikor már kedvtelenül számolgatod a szünetből hátralévő napokat, de megállapítod, hogy a kapott intervallum még bőven elég lenne arra, hogy kiélvezz mindent, de mivel a szórakozás helyett minden hátralévő percet ezzel a számolgatással töltesz, hogy tényleg biztos legyél benne, hogy még van időd, lassan elfogynak a napok, és úgy lesz vége a nyárnak, hogy semmit sem élveztél ki belőle igazán. Az elmúlást jelenti, hogy egyszer mindennek vége lesz, a szerelemnek, a barátságnak, az egész életnek. Ennek már tudatában vagy, és vagyok, és talán már szívünk mélyén meg is értjük ezt az elmúlást, de még küzdünk ellene, még kapaszkodunk abba ami van, mert akarjuk még azt a nyarat, a zöld faleveleket, a napsütést, a Balaton partját, a fagylaltot, a csokisat, meg a vaníliásat. Ezért hasonlít a nyárra. Ezért olyan szomorú. De azért jó is. Vagyis, inkább szép. Szomorú. Szépen szomorú. Szomorúan szép.