Helyzetjelentés

 Már olyan rég volt új bejegyzés, hogy meg sem merem nézni az előző dátumát, hogy pontos információval szolgáljak a kimaradt időintervallum értékéről. Az utóbbi időben szinte minden ilyen irányultságomat a szakdolgozatok készítése foglalja le (vagy inkább szívja el?), így ha bár ihletem talán volt is a blogolásra, az olyan mélyen rejtőzködött bennem, hogy akárhogy próbáltam, sehogy se tudtam előhúzni. De írni még mindig szeretek, miért is ne szeretnék, hiszen  az ember saját írása keretei között, olyan világot épít fel, amilyet csak akar. A legapróbb élőlénytől kezdve, egészen a legnagyobb égitestekig - és ez jó. A blogot közben sokadszorra is lelőttem, csak hogy aztán legyen egy újabb ok, amiért újra feltámasszam. Ha pedig ez már megtörtént, úgy gondoltam, írok is egy bejegyzést, így a nagy munka közepette, egy rövidke szabad órámban.
 Na de a kérdés, amire a való életben mindenki kíváncsi, de senki se ad őszinte választ rá: "Hogy vagy?" Hogy vagyok? Őszintén szólva, mondanám hogy jól, miképpen azt is valahol őszintén gondolom, hogy az élet szép. Mert tényleg az. De tudjátok, csak úgy színpadiasan, például mikor a sorozat-főszereplő, egy évad befejező részének végén, azt mondja, de közben érzi már a vállán, a következő részekbe sűrített gondok-bajok nehéz súlyát. De megy tovább, mert a sorozat végén majd jön a happy end.

 Most pedig tegye fel a kezét, aki szereti a happy end-et! Szerintem a többség jobban kedveli azt az érzést, ha a vég sokkolja, vagy ha nem is teszi azt, legalább elgondolkoztatja. Egy picit sötét, filozofikus úton. Jelentsen bármit is ez. A mai bejegyzés is már most sokkal unalmasabb mint a többi, pusztán azért, mert most nincs benne semmi csalódottság, vagy szomorúság. A sorok közt nincs most elégedetlenség saját magammal vagy a sorsommal szemben, de még csak lányok után se sírok. Meg vagyok békélve az élet jelenlegi folyásával, és elfogadtam azt, ahogy ezt a tevékenységét folytatnia kell. Az életem munkásságának saját magam által kikiáltott művét, pedig meghagyom az alkoholnak, és az általa (felhívnám a figyelmet az alkohol megszemélyesítésére!) ébresztett magasztos gondolatoknak. Most nincs bennem egy csepp se, de azért hazudnék ha azt mondanám, hogy nem szívesen innék pár macifröccsöt, néhány elbűvölő nőszemély társaságában. Na, azért pár könnycseppet csak sikerült bepréselni a szavak közé.

 Még sok mindent akartam írni, és sok emelkedett hangvételű gondolatot meg akartam osztani, tele tűzdelve mindenféle, csodás női idomokra való utalással, meg piszkos vágyakkal, de az amúgy is a befőttesüveg aljáról összekapargatott ihlet-maradványokat, már tényleg nem voltam képes kikanalazgatni. Majd a következő bejegyzésben...