És nem nagyon néztek hátra. Én mindenkit alaposan megnézek, mert most már muszáj. Sosem lehet tudni, és tényleg nem tudom sosem. Keresgélek. Azt hittem találtam, de ki tudja? Megingok.
Még csak alig egy hónapja megy ez a blog, de már rengetegszer éltem át hasonlót, vagyis hogy meginogtam saját magamban, és abban a hitben, hogy tényleg csinálnom kéne ezt. Még mindig nagyon fura nekem ez a stílus. Pedig egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy főleg csak magamnak írok, ilyen szempontból pedig nem kéne ennek ennyire problémásnak lennie. A saját gondolataim, a saját ügyes-bajos dolgaim, de éppen elég anonim módon leírva ahhoz, hogy nem kéne zavarjon. Ennek ellenére voltak itt törlésre került bejegyzések, és voltak teljes blog-törlések is.
Ez főleg annak köszönhető, hogy rengetegszer cselekszek elhamarkodottan, és ez az írásra is sokszor kivetül. Ebben a formában is lehet baromságokat csinálni, hiába van lehetőség a többszöri átolvasásra, majd akár átírásra. Úgy érzem főleg ezek az elhamarkodott írások, hibáztató-sajnálkozó bejegyzések azok, amik megingatták a blog vezetésébe vetett hitemet. Amit már leírtam korábban is: szeretnék jókat írni, szeretnék alkotni. Valakinek, aki mindegy hogy ki. Ismerhetem, vagy lehet még idegen számomra, a lényeg hogy egyszer, valamikor majd rátalál erre a helyre, és főleg az elkövetkezendő gondolatok lesznek azok, amik majd lehetőleg itt tartják.
Ha művelt lennék a különböző blog-fajták világában, most pontos definíciót adhatnék arról, hogy mi is várható a következő, Isten tudja mennyi időben, de talán mindenki szerencséjére, nem vagyok. Továbbra is meglehetősen Én-központú blog lesz, hiszen azt fogom leírni, amik velem történtek, vagy amiket én gondolok, de próbálom ezeket olyan formába önteni, hogy a saját magam kérdésein túl, másokéit is megválaszolhassam.
Viszont nem lesz több hirtelen jött ötlet, vagy éppen csak arra a pár órácskára aktuális helyzetjelentés, elmém nem igazán beszámítható állapotáról. Nem vagyok egy nyugodt ember, bármennyire is ez látszik kívülről. De talán egy kis nyugalmat szeretnék elérni ezzel az időtöltéssel. Egy kicsit vissza akarok merülni a régebbi időkbe, ahol az írást még arra használtam fel, hogy összeszedjem magam, nem pedig arra, hogy feleslegesen kifröcsögjem a felgyülemlett feszültséget.
Persze lesz ilyen is, hiszen azt már megtanultam, hogy teljesen már sosem fogom tudni megváltoztatni magam. Azonban megpróbálom ezt is más formában megtenni. Egy emészthetőbb, kevésbé személyes változatban.
Nem sok idő telt el a kezdés óta, éppen ezért talán furának is hat egy ilyen bejegyzés. De úgy érzem, meg kellett tennem. Sok minden hiányzik, és talán a blog maga, vagy a bejegyzések mögött megbújó - akár kimondatlan - vélemények és felkeltett érzések, majd segítik visszahozni, vagy ha nem is visszahozni, de felidézni ezeket a távolba vesző dolgokat. A hibáztatás helyett szeretnék bocsánatot kérni, és adni. Újrakezdeni nem tudom, nem is akarom, hiszen annyi minden történt már. Ezeket nem szabad elfelejteni, de nem is lehet örökre ezek alapján ítélni. Szeretnék lehetőségeket adni. Nézőpontokat. Véleményeket arról ami megtörtént, és ami megtörténhet.
Mert az élet kezd meglehetősen érdekes irányt venni. Érdekesek az emberek, és sosem azok, akikről azt hisszük. Kevés a beleszólásunk ezekbe a dolgokba. Talán nem is fontos, nem is érdemes beleszólni. Persze, hiányzik. Sok minden, és sok mindenki. De ezzel együtt kell élni. Semmi sem tart örökké, legyen az jó, vagy rossz. E kettő folyamatos harca az, amiről szólni fog ez az egész.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése