Egy fiúcska

Pár ismertető jel ahhoz, hogy tudd, mikor mész a férfivé válással ellenkező irányba:

 - A délelőtti elfoglaltságod kimerül abban, hogy egy híres képnézegető weboldal együgyű játékának keretében, teljesen haszontalan tárgyak után vadászol. (és nyomogatod az r billentyűt, mint valami fejvesztett őrült)
 - Ha hagyod hogy arcszőrzeted a lehető legelevenebb formában terjedjen szét arcberendezéseden.
 - Ha hajad fölveszi a mai világban igencsak divatos félhosszú formát. (mínusz a divatos rész, helyette egy csipetnyi igénytelenség)
 - Ha a sötét, elfüggönyözött szobádból csak a közízlésnek megfelelőnél sokkal nagyobb hangerejű dubstep ad arról jelet, hogy az ajtó mögött az élet is felütötte fejét, sőt, nemcsak hogy felütötte, de már hosszú idők óta el is vegetál egymagában.



De hát az élet nem habos torta, meg kellett állni a tárgyak vadászatával, és be kellett menni a belvárosba, mert lebeszéltem egy találkozót egy barátommal, akit már nagyon régóta nem láttam. Le is cseréltem az egy szál boxeremet valami ünnepélyesebbre, magamhoz vettem a telefonom, a kulcsom, meg az irataim, és elindultam. Hogy mi ihletett arra, hogy egy kicsit jobban megvizsgáljam utazásom körülményeit?

 Egy éles kanyar a kettes villamos fedélzetén, a Szalay utca megálló közvetlen közelében. Sokszor mentem már ott, de eddig sosem tűnt fel hogy a mellettünk elhaladó autók csak pár centire vannak a villamos oldalától. Már nem is tudom mi jutott eszembe erről a pár centiről, talán egy hasonlat, élet és halál kapcsolata, de már nem emlékszem rá, meg akkor sem fogalmaztam meg magamnak pontosan, inkább csak elhadartam, majd elharaptam a gondolatot.

 Szóval Jászai Mari tér. Szeretem ezt a helyet, bár néha a pici aluljáró lépcsőit elfoglalják a csövesek, és őket ilyenkor kénytelen vagyok kikerülni. De amúgy nem rossz környék, mindig látok egy plázacica kinézetű hölgyeményt egy kiskutyussal, de nem vagyok biztos benne, hogy mindig ugyan azt. Van itt meki is, az mindig pluszpont.
 Fölszálltam a villamosra. Ott mintha minden velem utazót behívtak volna a katonaságba, és éppen a frontra tartanánk egy harckocsi tetején, úgy néztek rám szomorúan, kegyvesztetten. Még a velem együtt felszálló pár is depisen pillantgatott egymásra, mintha már tudnák hogy csak pár nap, és eljön a szakítás ideje. Vagy tényleg behívták őket. Bár a mellettem álló néni nem tett tanúbizonyságot a bajtársi szeretetről, ahogy véletlenül összeért a karunk, ő már húzta is el sajátját, mintha leprás lennék. Ez esetben rossz kocsira szálltam, de nem láttam sehol a vöröskereszt lobogóját, így azt hiszem ez megbocsájtható.

Nyugati pályaudvar. Ahol a vasútállomás előtt kéregető csövesek, és a szemben, a különböző keleti kajáldákban üldögélő üzletemberek képe tökéletesen megfér egymás mellett. Köztük pedig a két sín, a villamosokkal, amiken az átlagnép utazik. Mondjuk most fölszállt egy gyanús kinézetű úriember, gyorsan keletkezett is egy üres kör, az amúgy eléggé zsúfolt járműben. Pedig nem is volt olyan büdi, mert én persze ott maradtam a helyemen, engem nem tántorít el senki fia.

Oktogon. Ez egy tök jó hely. Vannak bokrok az út közepén, vagy valami ilyesmi, sosem vizsgáltam meg túlzottan a környéket. Az Andrássy úton viszont minden alkalommal érdemes végigsétálni. (kinek kell a metró?)

Király utca. Itt még szerintem sosem szálltam le.

Wesselényi utca. Lehet itt sem. De az egyiken mindenképp. Arra emlékszem ugyanis, hogy a kettő közül valamelyikből lehet a legkönnyebben eljutni az Almássy hallba, ahova fűz néhány szép emlék. Elektronikus zenei bulik. Valamikor megint kéne menni.

Blaha Lujza tér. Ahogy a barátomnak is ecseteltem, ez a hely gyönyörű lenne, ha több figyelmet kapna. Jelenleg viszont furábbnál furább emberek gyűjtőhelye. Itt szálltam le, és álltam meg a menetrendet jelző tábla melletti kukánál. Persze nem a legjobb hely, mert mindig megjelenik pár gyűjtögető, de ezt szoktuk meg, mint találkahely. Most is megjelent pár vakond, az egyik csalódottan meg is említette a másiknak, hogy mostanában már nem szemetelnek annyit az emberek. Szerintem szemetelnek, max nem a kukába. Persze megértem én a csalódott gyűjtögetőt, egyszer egy társa már tartott nekem kiselőadást a villamoson arról, hogy mennyi pénzt lehet keresni azzal, hogy reggelente végigjárja a Margitszigetet üres üvegek után kutatva. Én leszek az első, aki kezet csókol majd neki, ha befarol új ferrariával a hetes busz megállójába.

 Amúgy volt még pár érdekes dolog, egy fiatal lány aki leköpte a kombinót, megállóban füvező férfi, és az egykezű bácsi mögött sétáló vak néni is egész groteszk látványt nyújtott. Szegény kutyus se nagyon vágta a témát, de hogy megnyugtassak minden olvasót: segítettek a néninek.
 Aztán megjött a barátom, vele pedig bementünk a mekibe, két csokoládés valami, meg néhány sajtburger elfogyasztásának céljából. Itt már normális témákról szólt a diskurzus, éppen ezért feleslegesnek is érzem a megjelentetését.

Tanulság? Azt még mindig nem az én blogom falain belül kell keresni. Persze azért megfordult a fejemben, hogy ilyen emberek közt minimális befektetett energiával is lehetne férfinak lenni.

 Aztán leültem a számítógép elé, mert vagy öt óra kiesett az életemből, amit netes játékokkal is eltölthettem volna.