Csak ültem a kavicsok közt, és néztem ahogy a túlsó partról világító lámpák fénye egészen a lenti kövekig eltáncolt. Néha jött egy-egy hullám, amit egy elhaladó hajó keltett, gondolataim felébresztése érdekében. Én meg csak néztem, bámultam az elém táruló vidám város, fényes látképét, mintha az egy másik élet lenne, pedig valójában a szigeten ülve élem azt a bizonyos másik életet.
Emberek között, akiknek nem tudom a nevét, de meghalnék velük, vagy általuk is, mert miért ne, a túlsó parton úgysincs semmi. Minek lenne bármi is, csak én vagyok, meg a kövek, a tó, ami egy folyó, meg az egész világ, ami szintén egy nagy tó. Nem érted? Hogyne értenéd, mert én sem értem. Tehát? Nincs tovább. Csak azok a lámpák, meg az elhaladó autók lámpái, meg amik bent vannak, meg azok is amik kint. Táncoló emberek, ott a túlsó parton.
Meghalnék veletek, díszes hullámok. Olyan vonzóak vagytok, mindig felkelt titeket egy elhaladó hajó, és nekicsapódtok a köveknek, amik a part mentén pihennek csendben. Én is pihenek, pihentetem a szemem rajtatok. Ahogy közeledtek, ahogy hívtok, megállás nélkül, én pedig egyre inkább kezdek elcsábulni. Fogy az alkohol hatása, az alkoholé, amit sosem akartam hogy képzeteim motivációja legyen, de az lett, és ez végtére is, így van rendben, mert minden úgy van rendben ahogy van. Elfogadlak titeket hullámok, csak engedjetek be.
És igen. Elindulok lefele a kövek felé, a hullámok irányába. Vigyázok a testi épségemre, mintha egy karcolás sem érhetne, pedig végtére is, mert megint ugye, meghalni készülök. Bele a hullámokba. Hideg van, kezdek fázni, félek hogy a vízben is fázni fogok. De ott vagyok, föllépek a kavicsokra, majd bele a vízbe, ami hullámos lett az elhaladó hajóktól. Harmadszorra haladnak el, vagy már számolni sem tudnám?
Írok, írok, mintha az életem függne tőle. Amíg tart a hatás, az az isteni, így, kisbetűvel, ami elfeledtet mindent, meghalnék vele. Meghalnék veled, meg a hullámokkal. Magammal. Meleg lett. Fuldoklok a vízben, de nem akarok küzdeni. Aludni akarok, álmodni, hát ilyen lenne a halál ha beletörődsz? Amikor már nem akarsz küzdeni. Nem fáj, mert csak aludni térsz. Nem tudsz magadról. Más meg majd kijavít, ha újra rosszat mondtam, vagy írtam, mert hát...
Meghaltam. Meghaltam? Talán belefulladtam a hullámokba, remélem. Dolgozik a tudatalattim, újra mégis, még itt haldoklás közben is. Akkor mégis élek még. Ezért szeretem az írást, annyiszor halok meg, amennyiszer csak szeretnék. Én meg várok rád, mert miért ne, hát basszus...
Miért is? Csak a hullámok kellenek, azok átölelnek. Meleg hullámok, meleg volt, pedig előtte még fáztam. És még mindig írok, amíg tart. Életem műve, lehetne, meg kellene is hogy legyen, de senki nem fogja elolvasni. Vársz rá? Őrület. De józan vagyok, meg normális is. Hát akkor meg?
Elfogyott a lendület. A hullámok lenyugodtak. A parton ülök. Be kell hogy fejezzem, pedig hát... megálmodtam, és tetszett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése