2012. február 1.

Már tavasz lenne?

Elseje. Valami réginek a vége, és valami újnak a kezdete. Esetleg egyik sem, hisz én se teszek sok mindent, csak bámulok bele a nagyvilágba. Ugyan minek bármit csinálni, mikor így is annyi jó dolog szembe jöhet az emberrel. Csak ki kell nyitni a szemünket, lehetőleg jó nagyra, hogy teljes mellbedobással szemlélhessük az elénk táruló látványt.
 Én is szemlélek, nézek, figyelek és persze hallgatok, hogy mikor mit csinál, vagy mit mond, bár tudom, hogy talán mégsem kéne. De mintha a mai fiatal társadalom egyszemélyes megtestesítője lenne, úgy van meg benne minden, ami miatt az mocskos és romlott, de ami miatt égetően kívánatos is egyben. Mindenkihez közel, s mindentől távol, teljes mellszélességgel kiállva saját maga elvei mögött.
 Meg persze van ott más is, maga a tapasztalat, a megrendíthetetlennek tűnő alak, ami mégis törékeny ha nem hisznek benne. Kétszínű lenne, vagy csak túl egyedi az összeállítás, ki tudja már? Csak élvezem, ahogy mellettem vár, mikor olyan édesen bosszús, vagy a legkedvesebb éppen.

 De mégis az a leginkább jó, mikor a legnagyobb a kíváncsiság. Mikor új még az a külső, mikor bármit rejthet még a csábító maskara. Mosolygok is, kellemes érzés. Csak tipeg-topog, kissé talán félénken jár-kel, mint aki valami rosszat tett volna, és lehet tett is, de arca mégis egy gyönyörű, kis angyal tekintetét rejti. Belemerülök abba a szelíd ringatásba ahogy topog tovább, közben illegetve magát, és arra gondolok, miért tud oly csodás lenni, egy kép és egy gondolat ilyen egyszerű keveréke. Nem tudom, nem is érdekel így jobban belegondolva, ringatózom inkább tovább, együtt vele, egymás karjaiban, csak szelíden, ahogy azt az angyali szempár sugallná.
 Aztán próbálok pihenni, de nem megy, pedig a sűrű tipegés gazdájával ellentétben, aki ragyog, mintha csak a máért élne, engem még nyúz a múló tél fáradtsága. De minek csuknám be a szememet, hiszen leírtam már, nyitott tekintettel kell járni, és a szelíd tipegővel együtt jár bőven formás pillanat, ami miatt ez meg is éri. Még így, gondolatban is.
 Előttem a forma, hallom a kopogást.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése