Homályos alakok mindenütt, közben néha felcsendül egy-egy hangfoszlány. Csak pár kósza szó, igazából lényegtelen mögöttes tartalommal, mégis olyan kedves a fülemnek. Emberek mennek el mellettem, én meg csak egy helyben állok, és a járdát bámulom. Mintha megláttam volna valami értékeset, de most már hiába fürkészem, sehogy se találom. A járókelők gondosan kikerülnek, közben egyikük sem néz rám. Látok különböző színű fényeket is, de mindegyik csak egy pillanatra villan fel. A jelzőlámpák fénye, máskor az autóké. Keresem a szavakat.
Majd belemerülök a gondolataimba. Most már végleg. Megint egy zsúfolásig telt utcában vagyok, és újra kerülget az embertömeg. Csupa ismerős arc. Szeretném leszólítani őket, szeretném megfogni egyik-másik kezét. Azt mondanám nekik, hogy sajnálom, és ismerjük meg egymást újra, de ez már nem lehetséges.
Ezért csak állok, hagyom hogy sétáljanak körülöttem. Reménykedem benne, hogy talán néha egymáshoz ér majd kezünk, mikor elhaladsz mellettem. De hiába várok. Újra homályos lesz minden. Fények. A távolban egy sziréna hangja hallatszik.
Nem jól van ez kitalálva. Már most vége kell hogy legyen, pedig még el sem kezdődött igazán. Búcsúzkodnék, de hát minek? Maradhatnánk együtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése